Időszaki kiállítások

„A nappali lepkék színpompás világa” címmel nyílt kiállítás Dietzel Gyula emlékére

Dietzel Gyula (1945-2017)

Édesapja hivatásos katonaként szolgált a világháborúban. A történelem vihara őt és várandós feleségét Németországba sodorta. Itt született Gyula Neuhaus am Inn-ben, egy hadifogolytáborban 1945. szeptember 5-én. A hadifogolytábor felszámolása után, még abban az évben hazatért a család Veszprémbe.

A történelem ismét beleszólt az életébe, 1956-ban Herendre került. Elmondása szerint itt töltötte gyerekkora legszebb éveit. Ezekben az években kezdte gyűjteni a lepkéket Bruck Csaba barátjával, és az ő édesapjától, Bruck Tibortól, a Porcelángyár iparművészétől kapta az első szakismereteket.

A veszprémi Vegyipari Technikumban volt középiskolás, 1964-ben érettségizett. A középiskolás éveiben ismerkedett meg dr. Papp Jenővel, a veszprémi múzeum akkori biológus-muzeológusával. Ez a találkozás „megpecsételte” sorsát, élete végéig a lepkék gyűjtése, kutatása volt a szenvedélye.

Először a Nehézvegyipari Kutatóintézetben vállalt állást, majd különböző Veszprém megyei intézményeknél, vállalatoknál dolgozott gépkocsivezetőként, raktárosként, anyagbeszerzőkét és vegyésztechnikusként. 2005-ben, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség Veszprémi Mérőközpontjából ment nyugdíjba.

1966-ban Herenden alapított családot. Két fia született: Gyula 1970-ben, Zoltán 1974-ben. Később Hárskútra költözött, majd 2004-től 2017. júliusban bekövetkező haláláig Berhidán élt.

A kiállítás 2020. március 15-ig látható a Sarokgalériában.

 

Dietzel Gyula nappali lepke gyűjteménye

 

A mérsékelt égövi nappali lepkéket felvonultató, mintegy 10 000 darabos (9817) gyűjtemény 196 rovardobozban nyert elhelyezést. Gyula sok lepkét cserélt külföldi, elsősorban amerikai és távol-keleti partnerekkel, így gyűjteménye nem csak az általa gyűjtött hazai fajokra korlátozódik. A precízen, rendszertani sorrendben felállított, tökéletesen preparált és cédulázott kollekció szakmai szempontból is igen jelentős. A legtöbb példány a Bakonyból származik, a gyűjtemény tudományos értéket az adja, hogy számos alfajt és érdekes aberrációt, színváltozatot tartalmaz, valamint az általa által leírt alfajok típuspéldányai is megtalálhatók benne.

Nagy örömünkre szolgált, hogy ezt a nemzeti jelentőségű gyűjteményt az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma 2019 januárjában megvásárolhatta. A szükséges összeg nagyobbik hányadát az Szerencsejáték Zrt. támogatása adta, a többit a Bakonyi Természettudományi Múzeum Baráti Köre bocsátotta a múzeum rendelkezésére. Ennek egy része Zirc Városi Önkormányzat támogatásából származott, másik részét szponzorok biztosították. Ezúton is köszönjük a támogatásukat. A kollekció az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának Rovargyűjteményében nyert elhelyezést, gondozásáról ezentúl mi felelünk.

 

 

Dietzel Gyula szakmai tevékenysége

Dr. Papp Jenő invitálására a kezdetektől bekapcsolódott „A Bakony természeti képe” kutatóprogramba. A veszprémi Bakony Múzeum szakkönyvtárát, gyűjteményét is felhasználva vált autodidakta módon rovartani szakemberré, elsősorban a lepkék kutatójává. Kezdetben (1962-1971) a Márkó–Szentgál–Csehbánya–Hárskút térségét vizsgálta, majd kutatásai a Bakony további területeire is kiterjedtek. A lepkék mellett szitakötőket és cincéreket is gyűjtött.

Az 1972-től az újonnan létrejött Bakonyi Természettudományi Múzeum koordinálta a Bakony-kutatást, melynek Gyula is külső munkatársa lett. A programban való részvételével tovább gyarapította a múzeum gyűjteményét, emellett a kutatásokban résztvevő szakembereknek szervezett konferenciák (ankétok) résztvevője és előadója is lett (1972-1990). Figyelme innentől a nappali lepkék felé fordult. A közel négyezer példányt számláló éjszakai lepkegyűjteményét a szitakötőkkel, és a többi bakonyi rovarral együtt a zirci múzeumnak ajándékozta. Kutatásainak eredményei a Veszprém megyei Múzeumok Közleményeiben, majd a Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményeiben jelentek meg.

Több évtizedes vizsgálatait, tapasztalatait „A Bakony nappali lepkéi” című könyvben írta meg, amely a természetvédelem fontosságát felismerve, alcímként a „Regionális Vörös Könyv” nevet kapta. A kiadvány a tájegységről készült monografikus munkák sorába illeszkedve, a Bakony Természettudományi Kutatásának Eredményei 21. köteteként 1997-ben látott napvilágot. Igazi terepi rovarászként rendkívül sok lepkeélettani megfigyelést tett, számos fajt tenyésztett is az otthoni laboratóriumában. Vizsgálta a Bakony környékén észlelt nappalilepke változatokat, egyedi eltéréseket is.

Munkássága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nappali lepkék szempontjából a Bakony az ország egyik legjobban kutatott tájegységévé váljon.

DIETZEL GYULA által leírt nappali lepke alfajok és változatok

Boglárkalepkék (Lycaenidae)

Maculinea arion ssp. annarion Dietzel, 1990

Pseudophilotes vicrama schiffermülleri ab. dahlstroemi Dietzel, 1991

Lysandra coridon ab. erythiana Dietzel, 1991

Maculinea xerophila ssp. maxentius Dietzel, 1997

Tarkalepkék (Nymphalidae)

Coenonympha arcania cephalus ab. cessexa Dietzel, 1991

Melitaea britomartis centroposita ab. cymothorina Dietzel, 1991

Brenthis ino ssp. simulatrix Dietzel, 1989